Maklár Iskolai Tehetséggondozásért Alapítvány

Maklár Iskolai Tehetséggondozásért Alapítvány

Cím: 3397 Maklár, Templom tér 29.

Elnök: Lükő Katalin

honlapunk 300px

1992 tavaszán az iskola pedagógusai alapítványt hoztak létre a tehetséges tanulók segítése érdekében.

Az alapítvány célja:
Az általános iskolai tanulók köréből a tehetségek kibontakoztatásához, fejlesztéséhez szükséges oktatási körülmények, eszközök, ösztöndíjak biztosításához az anyagi feltételek megteremtése.

Az alapítvány munkáját 5 fős kuratórium irányítja. A kuratórium tevékenysége közvetlenül a gyerekek érdekeit szolgálja, de távolabbra tekintve remélhetőleg ez Maklár – Nagytálya szellemi, kulturális, gazdasági életére is hatással lesz.

A tehetségek fejlesztése közügy, melyhez kérjük az Önök segítségét is. Az együttműködés megteremtése érdekében 2000 januárjában a Magyar Kultúra Napja alkalmából műsort szerveztünk. Ettől az időtől kezdve „Télbúcsúztató – tavaszköszöntő” rendezvényen mutatják meg tanulóink tehetségük széles skáláját.

Az Alapítvány által támogatandó területek, jutalmak:

1. Tanulmányi versenyek nevezési díjának 50%-os támogatása, jutalmak megvásárlása

2. A tanulmányi versenyek útiköltségének teljes megtérítése gyerekek részére.

3. A tavaszi köteles Diákolimpia útiköltségének 50%-os térítése.

4. Év végi jutalmazás

I. István díj 8. osztályban

Feltétele: 8 éven át jeles vagy kitűnő tanulmányi eredmény


Díjazás: emlékplakett vagy serleg max. 15.000 Ft értékű ajándékutalvány vagy ajándéktárgy

I.  István díj 4. osztályban

Feltétele: 4 éven át jeles vagy kitűnő tanulmányi eredmény

Díjazás: max.5.000 Ft értékű ajándékutalvány vagy ajándéktárgy és oklevél

„Jó tanuló, jó sportoló” díj
4.osztályban

Feltétele: legalább 3 országos  1-10. helyezett valamely sportágban, beleértve a KRESZ-versenyeket. Tanulmányi átlaga minden év végén jeles (4,8) vagy kitűnő.


Díjazás: max. 5000 Ft értékű ajándékutalvány vagy ajándéktárgy és oklevél

"Jó tanuló, jó sportoló" díj  8. osztályban

Feltétele: legalább 3 országos 1-10. helyezett valamilyen sportágban, beleértve  a KRESZ-versenyeket. Tanulmányi átlaga minden év végén legalább 4,6.

Díjazás: max. 10000 Ft értékű ajándékutalvány vagy ajándéktárgy és oklevél.

5. Magatartás-tisztasági verseny, egyéb versenyek díjazottjainak jutalmazása.

6. Az iskola eszközfejlesztésének segítése.

Alapítványunk civil szervezet, így állami támogatásban nem részesül.

Céljainkat a község lakóinak anyagi támogatásából és a befizetett személyi jövedelemadó 1 %- ának felajánlásából tudjuk megvalósítani.

Szívesen vesszük, ha személyi jövedelemadójuk 1%-át az alapítványunk részére ajánlják fel. Köszönet érte!

Adószámunk: 18571035-1-10

Működésünkkel kapcsolatos ötleteiket, javaslataikat szívesen fogadjuk.

Közadattár

Magyar Államkincstár

Maklár Község régi weboldala

 

Támogatók

Új Magyarország

 

 Maklár-Nagytálya Televízió 

 

 

 

 

 

 

Bejelentkezés

TiGeRSoft weboldal készítés
Weboldal készítés