Kiemelt információk

    Ismerje meg Maklárt a WIKIPÉDIA szabad enciklopédia segítségével!
    Maklári székhelyű, telephelyű cégek ingyenesen hirdethetnek a "Cégkereső"-ben!
    Találja meg uticélját a térkép segítségével!
    Helyi adó bevallás és egyéb önkormányzati nyomtatványok -  letölthető dokumentumok
    Fórum/Vendégkönyv szabályzat

Címlap Hírek, közlemények Maklár a sajtóban Világbajnok ugrókötelesek

Világbajnok ugrókötelesek PDF Nyomtat Email
IWIWSatartlapGoogle bookmarkTwitterLinkter.huFacebookBlogter.hu

Gyerekkorom egyik legjobb szórakozása volt, amikor csapatostul az utcára tódultunk - akkor falun még alig vetődtek autók a mellékutcákba - és ugróköteleztünk. Mindenki ugrált a saját kötelén, a többiek pedig fennhangon számolták, meddig sikerül úgy szökdelni, hogy ne gabalyodjunk bele a kötélbe. A másik formula szerint ketten hajtották a kötelet, egyikünk pedig a közepén ugrált, szintén arra vigyázva, hogy minél később akadjon el. Azt persze akkor egyikünk sem gondolta, hogy ebből egyszer világbajnokságot rendeznek, és ott egy kis magyar település, az Eger melletti Maklár csapata viszi el a pálmát.

Hogyan kerültek a maklári ugrókötelesek ezen a nyáron az ausztráliai Gold Coastban rendezett világbajnokságra? - kérdem Kovácsné Farkas Zsuzsától, ő ugyanis a község ugrókötélcsapatának edzője, sőt e sport itteni meghonosítója is. Azt válaszolja erre, hogy kell annak a tizenöt évnek a gyakorlata, amióta űzik ezt a sportágat Makláron.

De miért éppen Makláron? Azért, mert évekkel korábban az iskola testnevelő tanárának, Kovácsné Farkas Zsuzsának az óvodás kislánya éppen a tévé előtt ült, amikor egy amerikai néger kislányt mutattak, aki bravúrosan bánt az ugrókötéllel. Odanézett hát az anyuka is, aki korábban tornász, majd tornaedző volt, és úgy vélte, ilyet ők is tudnak. Kiderült, akkor már Magyarországon volt néhány csapat, és azokat országos egyesület fogta össze.

Addig tanulták és gyakorolták, amíg egyre többen kaptak kedvet Makláron az ugrókötél-gyakorlatokhoz. Hét évvel ezelőtt hivatalos egyesületté alakultak, és ezután számtalan hazai és nemzetközi versenyen vettek részt. A maklári ugrókötelesek az elmúlt években bejárták Európát, megszerezték az Európa-bajnoki címet, sőt a sportág hazájába, az Egyesült Államokba is eljutottak. Jelenleg több mint 130 tagja van az egyesületüknek, jórészt községbeliek, de a környékbeli településekről is sokan járnak a maklári iskola tornatermében folyó edzésekre. Így van gyermek-, serdülő- és felnőttcsapat, amelyek lányokból állnak, de két fiú is kedvet kapott ehhez a sporthoz. Az utánpótlással sem lesz gond, mert már az óvodában tanítják az ugrókötél sport alapjait.

Azok a kicsik, akik kezdettől fogva elkötelezettjei az ugrókötél sportnak Makláron, ma már fiatal felnőttek. A tanárnő lánya, aki végül is elindítója lett e ritka sportnak, már húszéves: Kovács Judit mára a világbajnok csapat tagja. Nem lehet azt mondani, hogy azóta egyebet sem csinált, csak kötélen ugrált keresztül, mert teniszezett, úszott, kézilabdázott, de ma már csak kötelezik.

- Ha valakiben van egy kis kreativitás, azt ebben a sportágban kibontakoztathatja. Itt ugyanis vannak egy kötéllel és két kötéllel végzett gyakorlatok, van gyorsasági szám, és létezik szabadon választott gyakorlat, amit zenére, változatos koreográfiával készítünk - avat be a sportág rejtelmeibe a fiatal bajnoknő.

Be is mutatnak belőle néhány figurát, például szaltóznak, mialatt egyet fordul a kötél, de fekvőtámaszban is áthajtják alattuk a kötelet, a többit le sem tudom írni. Kovács Judittal együtt a 17 éves Horváth Kitti és Szurovcsik Kitti, meg az egy évvel idősebb Vámosi Noémi ezekben a számokban a világon jelenleg a legjobbak. A most júliusban megrendezett világbajnokságon a négy lány alkotta csapatot senki sem tudta legyőzni.

- A magyar lányok nagyon jól szerepeltek Ausztráliában, mert a bronzérmet viszont a szombathelyi lányok nyakába akasztották - mondja a maklári tanárnő.

- A célunk az, hogy a kisebbekkel is hasonló eredményt érjünk el. Azon munkálkodunk, hogyan válhatnának profi sportolóvá a világbajnokságot kiharcoló felnőtt lányok - mondja az edző.

November elején az országos szövetség és a maklári egyesület közös rendezésében Egerben zajlik majd az ugrókötelesek európai mesterek tornája, ahol 150 versenyző méri össze tudását, és a házigazdáknak illik helyt állniuk.

Forrás: Népszabadság (www.nol.hu) 2004. augusztus 31.

Hozzászólások
Hozzáadás Keresés
Névtelen   |2011.12.19. 16:32:45
SZUPI
Hozzászólás

Hozzászólás szabályzat  
  • A hozzászólása a cikk témájához kapcsolódjon.
  • A személyeskedő hangú, durva mondatokat tartalmazó hozzászólásokat töröljük.
  • Ne hivatkozzon a saját webhelyére. Az ilyen hozzászólásokat ugyancsak eltávolítjuk.
  • Olvassa el a netiketett mielőtt hozzászólna az adott témához.
  • Kérjük ha hozzászólását elküldte, várjon türelemmel. A hozzászólások elküldésük után 60-120 másodperccel jelennek meg. Megértésüket köszönjük

  • Amennyiben egy felhasználónk több alkalommal is megsérti hozzászólás szabályzatunkat,a hozzászólás írásának jogának felfüggesztését is vonhatja maga után.
Név:
Email:
 
Tárgy:
 
:D:):(:0:shock::confused:8):lol::x:P:oops::cry:
:evil::twisted::roll::wink::!::?::idea::arrow:
 
Kérjük adja meg a képen látható kódot.

3.26 Copyright (C) 2008 Compojoom.com / Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
IWIWSatartlapGoogle bookmarkTwitterLinkter.huFacebookBlogter.hu
JP-Bookmark

Névnap

Ma 2012. május 18., péntek, Erik és Alexandra napja van. Holnap Ivó és Milán napja lesz.

Ki olvas minket

Jelenleg 16 vendég olvas minket